Mi történik akkor, ha egy fotózás nem a tervek szerint alakul? Gondolatok káoszról, elengedésről és az igazán őszinte képekről.
Ez az a kérdés, amit sokan nem tesznek fel hangosan, mégis ott van bennük már az elején.
Mi van, ha nem úgy alakul?
Ha nem működik a helyszín?
Ha a gyerek nem együttműködő?
Ha a kutya elszalad?
Ha rossz az idő?
Ha én nem vagyok jól?
Mintha a fotózás csak akkor lenne „sikeres”, ha minden a helyére kerül. Ha minden működik. Ha mindenki hozza azt a verzióját, amit előre elképzeltünk.
Pedig a valóság ritkán ilyen rendezett.
A fotózások nagy része nem szépen, sorban, kiszámíthatóan bontakozik ki. Van bennük bizonytalanság. Várakozás. Keresgélés. Néha feszültség. Néha káosz. És ez nem hiba a rendszerben.
Ez maga a rendszer.
Amikor „szétesik” egy fotózás, általában nem a kép esik szét, hanem az elképzelés. Az előzetes forgatókönyv. Az az idea, hogy pontosan tudjuk, mi fog történni. És bár ez ijesztő tud lenni, gyakran pont itt nyílik meg valami más.
Amikor elengedjük azt, hogy „ennek így kell kinéznie”, akkor hirtelen megjelenik az, ami van.
Egy gyerek, aki nem akar mosolyogni, de odabújik.
Egy pár, aki nem tud pózolni, de összenevet.
Egy pillanat, ami nem tervezett, mégis igaz.
A szétesés nem mindig látványos. Néha csak annyi, hogy nem azt kapjuk, amit vártunk. De ez nem kudarc. Ez váltás. Egy másik irány, ami sokszor sokkal közelebb van a valósághoz.
A tökéletesen megszervezett fotózások gyakran szépek.
A szétesettek viszont emlékezetesek.
Mert amikor valami nem működik, az emberek abbahagyják a megfelelést. Már nem próbálnak „jól viselkedni”. Már nem akarják kontrollálni a helyzetet. És ebben az elengedésben történik meg az, amit nem lehet kitalálni előre.
Az igazán erős képek nem attól erősek, hogy minden rendben volt körülöttük. Hanem attól, hogy valaki vállalta azt az állapotot, amiben éppen volt. Fáradtan. Zajosabban. Szétszórtabban. Őszintébben.
Ezért nem ijedek meg attól, ha egy fotózás „szétesik”.
Nem az a dolgom, hogy visszatereljem egy elképzelt útra.
Hanem az, hogy figyeljek arra, ami közben történik.
Mert a fotózás nem a kontrollról szól.
Hanem az alkalmazkodásról.
És amikor minden egy kicsit szétesik, akkor sokszor pontosan az történik meg, amire igazán szükség volt. Nem a terv szerint. Hanem igazán.
Ha megnyugtató számodra az a gondolat, hogy egy fotózásnak nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy jó legyen, akkor lehet, hogy ebben a folyamatban jól éreznéd magad.
A jelentkezés nálam mindig egy beszélgetéssel kezdődik.