A borítóképen Martina, a cikk szerzője látható.

Sokszor már jóval a fotózás előtt megszületik bennünk egy kép arról, milyenek szeretnénk lenni a fotókon.

Talán láttál egy hangulatot, ami tetszett. Elképzelted, hogy mindenki felszabadult lesz, a gyerekek mosolyognak, te pedig végre olyan képeken szerepelsz, amelyekben magadra ismersz.

Ezzel nincs semmi baj. Jó, ha van valami, amire vágytok. A nehézség inkább akkor kezdődik, amikor az elképzelt kép fontosabbá válik annál, ami éppen történik köztetek.

Az elképzelés lehet kapaszkodó, de nem kell forgatókönyv legyen

Egy fotózás élő helyzet. Nem lehet pontosan megismételni egy másik család délutánját, egy korábbi képet vagy azt, amit fejben előre összeraktál.

Más lesz a fény. Más lesz a gyerek hangulata. Másképp érkeztek meg ti is. Lehet, hogy valaki az elején kicsit feszeng, aztán később nevet fel igazán. Lehet, hogy a gyerek nem arra indul el, amerre terveztétek – de közben megfogja a kezed, és abból lesz a kép, amelyik később a kedvenced marad.

Nem attól lesz jó a fotózás, hogy minden pontosan úgy történik, ahogyan elképzeltétek. Hanem attól, hogy marad benne hely annak, akik valójában vagytok.

Nem kell ugyanúgy kinéznetek, mint egy inspirációs képen

Egy referenciafotó adhat irányt: tetszhet a fény, a hangulat, a közelség vagy az, ahogyan egy család együtt van rajta. De nem kell lemásolnotok.

A ti képeiteknek nem az a dolguk, hogy valaki más pillanatát ismételjék meg. Sokkal inkább az, hogy rólatok szóljanak. A saját mozdulataitokról, a saját nevetésetekről, arról, ahogyan a gyereketek hozzátok bújik vagy éppen elszalad előletek.

Ha folyton azt figyeled, hogy „olyan lett-e, mint amit elképzeltem?”, könnyű lemaradni arról, ami közben már működik.

Mikor kezdenek igazán működni a képek?

Általában nem rögtön az első pillanatban.

A legtöbb embernek kell egy kis idő, hogy elfelejtse a kamerát. Hogy ne a kezét, az arcát vagy a ruháját figyelje. Hogy újra egymás felé forduljon.

Ilyenkor a fotózás nem attól halad, hogy egyre több kész képet „kipipálunk”. Attól, hogy egyre természetesebbé válik a helyzet. Van egy közös séta. Egy beszélgetés. Egy játék. Egy ölelés. Valaki mond valamit, amin mindenki nevetni kezd.

Ezeket nem lehet pontosan előre megtervezni. De lehet teret hagyni nekik.

Az elengedés nem feladás

Nem azt jelenti, hogy nincs figyelem, nincs irány vagy nincs elképzelés. Épp ellenkezőleg: azt jelenti, hogy nem akarjuk mindenáron kézben tartani azt, ami nem irányítható.

Lehet változtatni a helyszínen, ha valahol jobban érzitek magatokat. Lehet lassítani, ha a gyereknek idő kell. Lehet más irányba indulni, ha közben abból születik valami természetesebb.

A fotózás akkor lesz könnyebb, amikor nem egy hibátlan napot próbáltok létrehozni, hanem engeditek, hogy a saját napotok történjen meg.

Ha attól tartasz, hogy egy kis káosz vagy váratlan fordulat tönkreteszi a képeket, ezt is érdemes elolvasnod: Mi van, ha minden szétesik egy fotózáson?

Elég, ha jelen vagytok

Nem kell tudnod, hová nézz. Nem kell a gyerekednek végig mosolyognia. Nem kell ugyanúgy kinéznetek, mint egy korábban elmentett képen.

Elég, ha hagytok egy kis teret annak, hogy együtt legyetek. A többit közösen alakítjuk.

Ha szeretnéd előre átbeszélni, milyen fotózás illene hozzátok, írj nyugodtan. Nem kész tervet kérek tőletek – egy beszélgetéssel kezdünk.