2025: az év, amikor a fotózás több lett, mint hobbi

Személyes évértékelés egy fotós szemével. Hogyan lett a fotózás hobbiból hivatás, mit adott a 2025-ös év, és miért tekintek bizakodva 2026 felé.

2025 számomra nem csak egy újabb év volt. Hanem egy döntés. Egy olyan döntés, ami egyszerre volt felszabadító és félelmetes. Az az elhatározás, hogy a fotózás többé nem marad meg hobbinak. Hogy komolyan veszem. Magamat is vele együtt.

Sokáig ott motoszkált bennem a gondolat, de ebben az évben végre kimondtam. És onnantól nem volt visszaút.

Tanultam. Tanfolyamokat végeztem el. Kérdeztem. Figyeltem. Gyakoroltam. És talán a legnehezebb része az egésznek az volt, amikor elkezdtem igazán kritikusan nézni a saját képeimet. Nem bántóan, hanem őszintén. Megnézni, mi működik. Mi nem. Mennyire vagyok még messze attól, ahová szeretnék eljutni.

Ez nem mindig volt kényelmes folyamat. De nagyon sokat adott.

2025-ben rengeteget fotóztam. Mindegyik alkalom kihívás volt a maga módján. Mentálisan feltöltött, még akkor is, amikor fizikailag teljesen elfáradtam. Volt benne stúdióban készült egyéni és testvérportré. Volt egy tinédzser fiú a Duna partján, ahol a csend és a mozgás különös egyensúlya alakult ki. Két alkalommal is volt szerencsém lovat és lovasát fotózni, ami egészen fenomenális élmény volt. Ritka az a kapcsolat, amit ott lehet látni, és még ritkább az, amikor ezt meg is lehet örökíteni.

Volt őszi piknik hangulatú tinédzser „pár”, akik valójában csak barátok, mégis rengeteg finom dinamika volt köztük. Fotóztam vagány motoros csajszit, és sok család tisztelt meg a bizalmával azzal, hogy elkészíthettem a karácsonyi képeiket. Ezek a fotózások mind mások voltak, mégis összekötötte őket valami. A jelenlét. Az együtt töltött idő. Az, hogy valódi pillanatok születtek.

Közben pedig ott volt a kis titkos füzetem. Tele ötletekkel. Gondolatokkal. Olyan képekkel, amik még csak fejben léteznek, de már most tudom, hogy egyszer megszületnek. Ez a füzet végigkísérte az évet, és emlékeztetett arra, hogy mindig van tovább.

2025 nagyon sokat adott nekem. Megerősített abban, hogy jó úton járok. És bár volt benne bizonytalanság, fáradtság és tanulási görbe bőven, mégis egyre tisztábban látom, merre szeretnék haladni.

2026-ra pedig kifejezetten optimistán tekintek. Nem azért, mert mindent tudnék. Hanem azért, mert nem állok meg. Megyek tovább. Tanulok, figyelek, alkotok. És hagyom, hogy a képek közben engem is formáljanak.

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan látlak én a kamerán keresztül, és milyen képek születnek akkor, amikor figyelemmel és idővel dolgozunk, akkor lehet, hogy a te történeted is egyszer ebben a folyamatban kap helyet.
A jelentkezés nálam mindig egy beszélgetéssel kezdődik.