Amikor el kell engedni az elképzelést – és a képek végre működni kezdenek
Mi történik, amikor elengedjük az előzetes elképzeléseket egy fotózáson? Gondolatok kontrollról, elvárásokról és valódi képekről.
Szinte minden fotózás egy elképzeléssel kezdődik.
Egy fejben összerakott képpel. Egy hangulattal. Egy vággyal, hogy „ilyenek szeretnénk lenni a fotókon”.
Ez önmagában nem baj. Az elképzelések kapaszkodót adnak. Biztonságot. Egy irányt, ami felé el lehet indulni. A probléma nem ott kezdődik, hogy van elképzelésünk. Hanem ott, amikor görcsösen ragaszkodunk hozzá.
Amikor nem engedjük, hogy bármi más történjen.
Egy fotózás élő helyzet. Emberekkel, érzésekkel, változó hangulatokkal. Nem lehet pontosan ugyanúgy lezajlani, ahogy előre megálmodtuk. És amikor ezt nem fogadjuk el, akkor a fotózás könnyen feszültté válik. Nem azért, mert valami rossz történik, hanem mert nem azt kapjuk, amire számítottunk.
Az elképzelések gyakran a kontrollról szólnak.
Arról, hogy szeretnénk kézben tartani, hogyan látjuk majd magunkat. Mit mutatunk meg. Mit nem. Ez teljesen emberi. De a kamera előtti kontroll ritkán vezet valódi képekhez.
Az igazán erős fotók akkor születnek, amikor az elképzelés háttérbe lép, és teret enged annak, ami éppen van.
Egy mozdulatnak, ami nem volt betervezve.
Egy arckifejezésnek, ami nem illik az eredeti koncepcióba.
Egy pillanatnak, ami túl csendes, túl hangos, túl valódi.
Sokan megijednek ettől. Attól, hogy „elveszik” az, amit szerettek volna. Pedig legtöbbször nem elveszik, hanem átalakul. Valami más jön helyette. Valami őszintébb. Kevésbé kitalált. Közelebb álló.
Az elképzelés elengedése nem feladás.
Hanem bizalom.
Bizalom abban, hogy nem kell mindent előre tudni. Hogy nem kell irányítani minden pillanatot. Hogy lehet hagyni a dolgokat történni. Ez nem jelenti azt, hogy nincs irány, nincs figyelem, nincs keret. Csak azt, hogy van rugalmasság.
A fotózás akkor kezd igazán működni, amikor már nem azt kérdezzük, „ilyen lett-e, amilyennek elképzeltem”, hanem azt, „igaz-e, ami megszületett”.
Mert az igaz képek nem mindig kényelmesek. Néha meglepnek. Néha mást mutatnak, mint amit várnánk. De pont ezért maradnak meg. Pont ezért tudunk hozzájuk visszatérni később is.
Az elképzelések jöhetnek.
De nem kell, hogy vezessenek.
Néha elég, ha félreállnak egy kicsit.
És teret adnak annak, ami valóban ott van.
Ha megnyugtató számodra az a gondolat, hogy egy fotózáson nem kell minden előre kitalálva legyen, és van helye a változásnak, az elengedésnek és a valódi pillanatoknak, akkor lehet, hogy ebben a folyamatban jól éreznéd magad.
A jelentkezés nálam mindig egy beszélgetéssel kezdődik.