Nem magabiztos emberek csodás képei
Mi történik, ha nem a magabiztosságot keressük egy fotózáson? Gondolatok introvertáltságról, imposztor érzésről és valódi képekről.
Van egy makacs tévhit a fotózással kapcsolatban.
Hogy jó képekhez magabiztos emberek kellenek.
Olyanok, akik tudják, mit kezdjenek magukkal a kamera előtt. Akik nem bizonytalanok. Akik nem kérdezik meg ötpercenként, hogy „így jó?”. Akik nem érzik azt, hogy talán nem elég érdekesek egy portréhoz.
A valóság ezzel szemben egészen más.
A legtöbb igazán erős kép, amit készítettem, nem magabiztos emberekről készült. Hanem olyanokról, akik kételkedtek. Akik introvertáltak. Akik épp próbálták kitalálni, hogyan lehetnek jelen egy olyan helyzetben, ami idegen számukra.
És ha őszinte akarok lenni, fotósként én sem mindig a magabiztosság oldaláról érkezem.
Az introvertáltság nem azt jelenti, hogy csendesnek kell lenni. Hanem azt, hogy figyelünk. Hogy érzékeljük a teret, a másik ember rezdüléseit, a kimondatlan mondatokat. Egy fotózáson ez nem hátrány, hanem iránytű.
Az imposztor érzés pedig nem arról szól, hogy nem vagyunk elég jók. Hanem arról, hogy komolyan vesszük, amit csinálunk. Hogy számít, milyen képet adunk vissza egy másik emberről. Hogy van súlya annak, amit megmutatunk róla.
És itt történik valami érdekes.
A kamera egyik oldalán álló fotós és a kamera előtt álló ember sokkal közelebb vannak egymáshoz, mint gondolnánk. Ugyanaz a bizonytalanság. Ugyanaz a belső kérdés: „vajon elég vagyok-e?”. Csak más szerepben.
Amikor ezt nem próbáljuk eltüntetni, hanem helyet adunk neki, a fotózás megváltozik. Nem teljesítmény lesz belőle. Nem szerep. Nem megfelelés. Hanem találkozás.
A nem magabiztos emberek nem „rossz alanyok”.
Ők azok, akik érzékenyek. Akik gondolkodnak. Akik nem az első reakciójukat hozzák, hanem azt, ami egy kicsit mélyebbről jön. És ezek a rétegek azok, amik a képeken is megjelennek.
A csodás képek nem akkor születnek, amikor minden rendben van belül.
Hanem akkor, amikor nem kell eljátszani, hogy rendben van.
Ezért nem várom el, hogy valaki magabiztos legyen egy fotózáson. Nem várom el, hogy tudja, mit csinál. Nem várom el, hogy „jó alany” legyen. Elég, ha jelen van. Elég, ha hozza azt, ami épp ott van benne.
A nem magabiztos emberek képei gyakran nem harsányak. Nem tökéletesek. Nem trendiek. De van bennük valami, ami megmarad. Ismerős. Igaz. Emberi.
És talán pont ezért csodásak.
Ha közel áll hozzád ez az érzés, ha nem a magabiztosság oldaláról érkeznél egy fotózásra, hanem inkább kíváncsisággal és óvatos jelenléttel, akkor lehet, hogy ebben a folyamatban jól éreznéd magad.
A jelentkezés nálam mindig egy beszélgetéssel kezdődik.